Először ment el minden kedvem a kendotól. Maga a sport még mindig tetszik. De sem a szervezés, sem a jelenlegi csapatom nem jön be. Először is rengetegen vagyunk. A csoport, amibe majd kerülök, egyelőre 5-6fős. Az jó lesz, de a terem dugig van emberekkel, nem is lehet elférni rendesen, valamint a csoport, amire jelenleg kárhoztatnak, kb 25fős. Így a mester hangját nemis hallani,mert mindig pofázik valaki, vagy épp távol állok. De rajtam kívül ez senkit sem érdekel,mert elbeszélgetnek, a feladatokat meg csak megúszni akarják. Nem is értem minek járnak olyanok, akik kb 1840től (1815-kor kezdük) lesik folyamatosan az órát, hogy mikor lesz vége, valamint aki azzal henceg, hogy milyen ügyesen kibújt a feladat alól. Edzés, de edzeni nem akarunk? Vagy hogy megy ez. Persze nyugtatom magam, hogy ez az életkor sajátossága, mivel az átlag olyan 14-15év itt. De akkoris méltatlan és vérlázító ezekkel egy csoportban lenni. Persze ha jól csinálom, én hamarabb kitűnhetek, de le se szarnak. Ha valamit rosszul csinálok, elmondják, hogy kellene javítani, de azt már nem nézik, hogy később jól csinálom e... Tömegcikk az egész. Alig várom, hogy ez megszűnjön. Már egész sokan feladták a dolgot a kezdők közül. Csak sajnos 3 jött mind helyett... Arról nem is akarok szólni, hogy a 10éves kislányok előszeretettel végeznek külön csoportként feladatokat. Így ha valaki közéjük kerül, pl párcserés feladatnál, kikerül a peremre, és sose jut vissza. Megtapasztaltam, milyen élvezetes egyedül végigcsinálni egy edzést, amit párok számára találtak ki....Remélem ki tudom vári, hogy átkerüljek más csoportba, mert így nagyon kellemetlen az egész.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.