1 hét

2009.09.28. 17:58

Az elmúlt hét igen sűrűre sikeredett. Mivel beálltam melózgatni szabadidőmben, így kb minden nap 8-21óráig feladat volt, vagy épp utazás suli és meló közt. Ez igen uncsi lehet akkor, amikor el van szakadva a fülesem, így dúdolás és nézelődés volt a program:)

A munka igen jó dolog. Amennyiben szereted csinálni, jó elfoglaltság, aminek van látszata (nem úgy,mint a tanulás, amikor csak ülsz,és tudod hogy haladsz,csak épp nem látszik semmi), és még pénzt is kapsz érte. Persze az egész melóban a cégépítés fortélyai érdekelnek legjobban, ebből próbálok jó sokat magamba szívni, hátha hasznos lesz. Néha egy kis kikapcsoló pakolászás (60 kilós gépek cipelése, valamint 10kilós szarokkal létrán futkosás) igazi megváltás. Már érzem is minden porcikámat. Emellett folyamatosan emberekkel kell lenni,szóval némi szociális fejlődés is kilátásba helyezhető. A kendós ismeretségek szorosodásával összekapcsolva egyre többet kell emberek közt boldogulnom. Pozitív.

Sajnos egyéb dologra nem futotta az erőből. Minden nap 6 óra alvás, kb enni és aludni tudtam az itthon töltött szabadidőben. De nem volt rossz. Igaz, lazítani kell a tempón, mert kezdődnek az iskolai házifeladatok is, amiket bekell paszírozni a napirendbe.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://darkmachine.blog.hu/api/trackback/id/tr461413315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása