Régen halaim voltak. Nem nagy akvárium, de szerettem. Úgy 12 éve kaptam az első halaimat. Rendben tartottam őket, gondoztam, ápoltam piciny lakásukat, ám a végő időkben már nagy terhet jelentettek számomra. Megetettem őket minden nap, de takarítani nagyon ritkán takarítottam őket. Ezért komoly bűntudatom volt, így kb. 7-8évvel ezelőtt elajándékoztam a halakat, és felszámoltam az akváriumot.

Később előjött egy álom: különböző szituációkban vagyok, teljesen mindegy, hogy miben, mondjuk nyaralok, vagy itthon tevékenykedek. Egyszer csak rátalálok az akváriumomra. A halak benne vannak, és élnek. Néha teljesen jó állapotú az akvárium, mint a korai években, ám általában piszkos, lepusztult, és néhány hal is el van pusztulva. Ekkor álmomban mindig belémhasít az emlék, hogy hát igaz is, amikor elköltöztem, anyára bíztam hogy etesse őket, ám mindig tudom, hogy nem így van, és hogy nem etette őket senki. Ekkor ismét jön egy pofon, hogy akkor ezek éheznek. És amikor "belegondolok" hogy hány éve nemfoglalkoztam velük, elcsodálkozom, hogy még mindig élnek. Felmérem a helyzetet, látom, hogy néhány halnak vége, és hogy csoda, hogy még megvan az akvárium. El is felejtettem. Ekkor mindig elkezdem megetetni,és takarítani őket.    Rémálomnak mondanám. Nem a történések miatt, hanem hogy végig megvan az érzés, hogy elhanyagoltam őket, évekig feléjük se nétem. Én, a gazdájuk, az egyetlen aki felel értük, csődöt mondtam. Amikor felriadok, mindig bennem van, hogy "úristen, a halak....meg kell etetni őket." Mintha az álom mutatná meg, hogy a halaim éhesek. Aztán leesik, hogy nincsenek is már halaim. Úgy 7 éve. De az érzés 1-2 napig bennem van mindig.

Nem tudom mit jelenthet. Egyszer meg kéne tudakolni valahogy.

Ez az álom, úgy havonta megismétlődött egy időben. Évekig. Úgy egy éve, amikor kezdtem jobban lenni valakivel, megszűntek. Nangyon örültem. Ő most elment. Az éjjel visszatért az álom is....

 Végre beíratkoztam kendora. Zsír volt az első edzés. Az edzőbával (ősz szakállas "papó") hamar megtaláltam a közös hangot. Én lettem a kezdő csapat vezetője,mint rangidős,és legtapasztaltabb (én már láttam kendoedzést korábban). Ez egyelőre abból áll, hogy én futok legelől a sorban. Jövőhéten lenne egy csapatépítő összeröffenés Zebegényben, de vsz. ki kell hagynom. Pedig jót tenne.

Este találkoztam Blanssal, akivel cirka 1 éve nem beszéltünk,holott a 3 legjobb barátomközt tartom számon. Kellemes volt. Érdekel, hogy mikor látom legközelebb.

Megnéztem a Budo szelleme kiállítást. Elég kicsi volt, de tetszett. Meghozta a hangulatot mégjobban az egyik tervhez, amelytől némi jellemfejlődést várok. Rám fér. Mindig szerettem a Japán világot.

Találkoztam Ódrival. Margitszigeten fetrengős csevegés, BK-ben Somlótamás meglesős, elmélkedős.

Megtörtént a gyásznap. Elutazott valaki, akit nem akartam elengedni. 1 évig külföld.Szomorú vagyok...

Este Piszkos 12 maraton.

Elkezdődött a project.

Megvolt az első grundfoci és kosár este. Nyertünk. Utána lazulás, majd hazafelé bepróbálkozott egy 60éves svéd meleg újságíró. Az ember segíteni akar, erre szállást és különböző szolgáltatásokat ajánlgatnak.... brrrrrr

Emellett kezdek egyre jobban ráállni a sakkra. Érzem ahogy egyre tekervényesebb az agy. Jó lesz ez. Csak nem szabad leállni.

Üdv.

Az utóbbi időben megváltoztam. Igazi retek lettem. Mindenkinek elege lett belőlem, s nekem is magamból. Ennek terveim szerint vége. 10 hónapot adok magamnak, hogy megváltozzak. 2010 júniusában számot vetek a sikerekről. Életem első igazi célja megvalósításra vár. Nem nagy dolgok. Kis ember, kis problémák. De az elhatározás komoly. Sosem volt még semmi, amiért igazán küzdöttem. Soha nem éreztem szükségét. Most eljött az időm. Ha júniusig nem változom, lehúzom magam a WC-n.

Egyelőre nem tudom, milyen bejegyzéseim lesznek. Valószínűleg rövid, lényegretörő kommentek fognak nem túl gyakori időközönként szállingózni a blogra. Majd kialakul. Ha bárki olvassa ezeket, jelezze.

Szeptember 1-én elkezdődik a kaland...